Kopott padláslépcsőn nyomok csoszognak lassan felfelé. Nyikorgó csapóajtó vágódik a gerendákon elnyúló lécekhez. Felszusszan a régi por, útra kel a törött cserepek alatt beosonó napsugárban. Lassan kavarog, elnyújtózva élvezi szabadsága múló pillanatát, hogy megpihenjen egy lehangolt zongorán. Billentyűire a képzelet ujjbegyei festik rá hangjegyekként egy fájó emlék dallamát. Apró kalapácsok érintik a remegő húrokat, hogy mint neuronok ezrein, végigfusson rajtuk az indulat. Egy halk sikolyt adva ki, mit fogva tart a pillanat … a múltban, amikor egy egész világ omlott össze.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Vényköteles:

Papírhajó Delírium Rádiójáték Lélekhang Egypercesek

Riadj fel rémisztő álmodból és tudd meg, szörnyűbb a valóság, melyben szívednél keresve az oltalmat ráébredsz, mit jelent a távolság, s behunyt szemmel, érzésekre vágyva ismerőssé válik a magány.

Űzd reményed messzi földön át, mit folyó választ ketté, hogy megtalálva bolyongó lelked nyugalmát már tudd, társával összeköt mindaz, amire haraggal gondolsz, mert köztetek áll.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Vényköteles:

Egypercesek Nem ott kezdődik Depresszió Pillanatképek Így éltek ti

Ó, tőr, rideg pengéddel légy most enyém,
fémes kezeddel érints meg, markolj belém.
Szívem ütemtelen halkul, fájdalma mély,
húrjain sosem szólt, keserű dalt zenél.

Mi egykor még büszke fémként csillogott,
rozsdás, nyikorgó húr csupán, megkopott.
Ó, tőr, szüntesd meg kínzó fájdalmamat,
szakítsd el acéloddal a rozsdás húrokat.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Vényköteles:

Életed egy napja… Éltető Mert… A mindenkori lopásról Pillanat

Bárcsak füst lenne, testemből-lelkemből örökre kitaszítanám,
de nem megy, égető tűz volt minden, nem csak elhaló parázs.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Vényköteles:

Ringlispíl Önnön kívül Telik Bomló-bűzlő virágok Így éltek ti

Körül nézek, látom, hogy pepitában álltok. Lábnyomotok szélben táncoló por … szavatok semmibe szálló füst … arcotok viaszba zárt hamu … mosolyotok foszladozó dagerrotípia … szemetek fénye ködös homály. Ezek vagytok csupán … ti mind; belőletek áll a világ.

Néha szárnyra kap egy szivárvány, köztetek lépked. Könnyedsége lágy szellőként repíti illatának cseresznyefa virágát … lelkét a tudatlanok boldogsága járja át … szíve a nap elnyúló karjainak melegétől dagad … naivsága akár a csörgedező patak … makulátlan, mint a hegyek csúcsát tápláló levegő.

Levegő, mit magadba szívsz … mérgezel … átitatod fertőző részecskéid mocskával … megfakítod vidám színét … átadod neki két-színű világod rothadó bűzét; mert nem tudod elviselni, ha valaki örömet talál a számodra értéktelenben.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Vényköteles:

Pillanat Őszi séta Semmi Sugárzás Egypercesek

"Csipp-csepp, egy esőcsepp cseppen a földre" … szemem lassan utánad réved az ismerős mélybe. Csak egy vagy a sok közül, akiket pokolba taszít az ég … hiába az ártatlanság, hiába a szent beszéd. Nincs hős, nincs megmentő, sem Isten, mégis hiszel és bízol a mindenek fölöttiben. Térdre rogysz, mert tudod, hogy vétkes vagy … kezeidet imára kulcsolod, mert köt még téged a remény … tekinteted a magasba könnyezed, hogy lássák, bánod minden bűnödet … s ősi sorokat mormolva várod, mintha bárki is figyelne rád, hogy valaki majd segít neked. De nem tekint le senki, nem szólnak hozzád, nem érint keze senkinek … nincs angyal, hogy vigyázza kósza, megtört lelkedet. Magad vagy a sok közül, hogy lábra állj és jövődbe léphess …. hogy ökölbe szorítsd kezeidet és elveidért küzdhess … hogy tekinteted magadba szálljon és bensődet megismerhesd. Mert nem létezik az, amiben mindig is hittél … csak a sors, hogy kezedbe véve irányíthasd a dolgokat … és az akarat, hogy elgyengültként térdre hullva újra kövesd az utad.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Vényköteles:

Delírium Egypercesek Plackba zárt nyugalom Vasalás Plátói ének