Néhány éve magányosságom kiélvezése közben írtam egy csodálatos szösszenetet az autentikus narancsról, melynek ihletője drága anyám volt, aki minden karácsonykor bravúrosan diadalra viszi a narancsok megszálló hadműveletét, mert kell a vitamin és az átható citrusi szag amúgy is jól dukál. Ez annyit tesz, hogy mindenhol szegfűszeggel teletűzdelt narancs-sündisznók ülnek, mindenhol narancs-skalpok díszelegnek, már csak éppen a narancsbőrös seggemet nem kell narancsbőrrel törölgetnem. Ilyen ez a narancs dolog, ilyenkor, télen.
Hát akkor kedves anyukák, asszonyok, idei monológomként rövidre fogva elregélem valójában milyen is ez a készülődési tortúra férfi szemmel nézve: A karácsonyfa gömbölyűsége és kopasz-nemkopaszsága épp annyira érthetetlen, mint hogy miért zavaró a sörhas és a csillogó fejtető. De legalább ugyanennyire érthetetlen, hogy miért kell felkelni egy fadíszítéshez hajnalok hajnalán, és miért éppen apának kell ezt véghezvinnie, amikor az első adandó vehemens mozdulattal marha nagy szentségelés és kurvaanyád közepett agyon fogja taposni a csillogó díszek egyikét; csecse-becse. A legnagyobb halál a százas égősor, melynek kigubancolása kész logikai feladvány, nem beszélve arról, hogy a malac orrába dugva csak akkor szembesülünk egy tucatnyi izzó haláláról, amikor már felküszködtük az ágakra – gyors karbantartás, apa homloka jobban gyöngyözik az égősornál és még hátra van a csúcs. A Csomolungmát könnyebb megmászni, mint a fokos létráról kepeszteni egy szúrós gallyért, melynek tüskéi feszt halálra bökdösnek, és sehogy sem passzol rá a Kiscsillag – gyors barkácsolás, olimpiai karóba húzás, hogy levonhassuk a nagy konzekvenciát: még a tökünkből is vudubabát csináltunk a kölök kedvéért.
Amit nagyon fontos tisztázni: apa csak azért sündörög a konyhában, hogy tolvaj mód meglovasítson egy-egy combot-szárnyat, anya sörkorcsolyája pedig csak azért olyan isteni, mert jól itatja a ládás sört.
Legutóbbi hozzászólások