Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
MicrosoftInternetExplorer4
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;}
Nagy kedvelője vagyok Sade márki, francia írónak és filozófusnak. Mértéktelen szabadossága írásait a tabuk közé sodorta, ám napjainkban mégis egyre nagyobb keletűvé válnak, mint erotikus szépirodalmi művek. Holott sokkal többről van szó perverz megnyilatkozásnál a világ felé: lázadás a felsőbb hatalom ellen, letisztult filozofikus érvekkel. Az egyik ilyen gondolatmenet a magántulajdonról, annak védelméről és elbitorlásáról szól:
"… a társadalom hajnalán egyetlen dolog különböztette meg az embereket, mégpedig az erő; a természet egy földet adott nekik, és ettől az ugyancsak egyenlő mértékkel osztogatott erőtől függött, miként osztoznak meg a földön; de lehet-e ez az osztozkodás méltányos, miután egyedül az erő szabja meg mikéntjét? Ezzel máris megszületett a lopás; mert az osztozás egyenlőtlensége feltételezi, hogy az erős megsértse a gyenge jogait … Másrészt a gyenge bosszút áll, az ügyességhez folyamodik, hogy visszaszerezze azt, amitől az erő megfosztotta, így tehát a csalás a lopás nővére, ugyancsak a természet lánya …”
A lopást és a csalást egyaránt a természet furcsa és igazságtalan játékaként tünteti fel, ezzel együtt pedig megkérdőjelezi büntethetőségét:
„…ha a lopás sértené a természetet, akkor egyenlő erővel és jellemmel ruházta volna föl az embereket; és a javak egyenlő elosztása … elejét vette volna annak a vágynak, hogy a mások rovására gazdagodjunk, ami eleve kiküszöböli a lopást; de ha az ember olyan alakzatot kap az alkotó természettől, amely szükségessé teszi az egyenlőtlen elosztást és az egyenlőtlenségből logikusan következő lopást, miként vakulhatnánk el annyira, hogy vétkesnek tekintjük a tolvajt?”
Mivel természetből fakadónak tekinthető ez a fajta „emberi” viselkedés, így máris arra a gondolatra lyukadunk ki, hogy az ember is csak állat, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni:
„A lopás a természet legbecsesebb törvénye, az állati ösztön lényege. Az állat kizárólag a folyamatos lopással tartja fent magát; miként hihette az ember, aki maga is állat, hogy nála bűn lesz, amit a természet vésett bele az állatba?”
Szeretjük magunkat, mint felsőbbrendű lényeket, megkülönböztetni az állatoktól, s ezt a társadalmunkba bevezettet, közösen létrehozott törvények, szabályok is tükrözik; ne viselkedj úgy, mint egy állat, ne tedd ezt, ne tedd azt:
„Amikor megszülettek a törvények, … a gyenge beleegyezett, hogy elvegyék szabadságának egy részét, elsőnek azt kívánta, hogy erősítsék meg javainak birtoklásában. Törvényt hoztak róla, hogy mindenki békében élvezheti örökségét, és arra, aki ebben megzavarná, büntetés vár; csakhogy ennek semmi köze nem volt a természethez, ezt már teljes egészében az ember művelte, két részre osztván a társadalmat, azokra, akik lemondtak a negyedről, hogy békében élhessék a többit, és a többiekre, akik … látva, hogy akkor szereznék meg a másik három negyedet, amikor kedvük tarja, hajlandók voltak megakadályozni – nem azt, hogy osztályuk megkopassza a gyengét, hanem azt, hogy a gyengék kopasszák meg egymást, azzal a céllal, hogy ők kopaszthassák őket kedvükre.”
Ettől kezdve juttatások fejében (korunk esetében adó és egyéb járulékok) jogok védték a magántulajdont és biztosították, hogy utódaink is jogot formáljanak rá. Mindezt úgy, hogy törvényeink megalkotói ugyanakkor szabadon csalhassák ki maradék tulajdonunkat:
„Így történt, hogy nem száműzték a földről a lopást, az egyetlen természetes intézményt, csak más formákban létezett tovább; attól fogva törvényesen loptak. A bírák megfizettették az igazságszolgáltatást, amelynek ingyenesnek kellett volna lennie. A pap lopással fizettette meg a közbenjárást Istennél. A kereskedő egyharmadával többet követelt áruja valódi értékénél. Az uralkodók loptak, amikor önkényes adóval sanyargatták alattvalóikat. Valamennyi lopást engedélyezték a jogok kényelmes örve alatt, és egyedül a legtermészetesebbet büntették, vagyis azt az üres zsebű embert, aki kézben pisztollyal követelt pénzt azoktól, akiket magánál gazdagabbnak hitt …”
Mit csodálkozunk hát, ha a jogintézményekben, a templomban és a boltokban is meglopunk, megfosztunk mindenkit maradék tulajdonától, és az kétségbe esve, bűnhöz folyamodva akar részesülni azokból a javakból, amik elvileg jogszerűen őt is megilletik?! Mi hoztuk azokat a törvényeket, amik kisemmizik az amúgy is szegényeket:
„Ha meglökjük inasunkat, és ő estében összetör egy drága vázát, nincs jogunk büntetni ügyetlenségéért; haragudjunk az okra, amely rávett a lökdösődésre. Gazság büntetnünk a szerencsétlen földművest, aki – miután a mi könyörtelen adóink juttatták koldusbotra – otthagyja ekéjét, fegyvert fog, és felcsap útonállónak; nem ő a vétkes, ő csak annyit tett, mint az inas, aki eltörte a vázát; ne lökdössük, akkor nem tör el semmit, de ha lökődünk, ne csodálkozzunk, ha törik a cserép. A szerencsétlen, aki meglop, nem bűnt követ el, csak azokat a javait próbálja visszaszerezni, amelyekből mi forgattuk ki, és ez csak természetes; az egyensúlyt akarja helyreállítani, ami úgy erkölcsileg, mint fizikailag, a természet első számú törvénye.„
Ezek nem követendő tanok, csupán egy filozófiai nézet, amely elgondolkoztat a lopás létrejöttéről; a magántulajdon kialakulásáról, melynek védelmére törvényt hoztak azok, akiknek kezébe adtuk társadalmunk irányítását, s akiknek ezen pozíciójuk révén továbbra is megadatik a joguk a lopásra, mások megfosztására bármilyen tulajdonától. Mi is csak állatok vagyunk, mégis nevetséges módon próbálunk hiúságunk által kitűnni a természetből, miszerint képesek vagyunk törvényekkel rendet tartani társadalmunkban, holott a rend érdekében hozott törvények továbbra is csak az erőseket szolgálják.
Lehet lázadni, fellépni azok ellen, akik országunk élén állnak: mi választottuk őket, mi adtunk hatalmat a kezükbe bizalmunk árán, hogy majd jobb jövőt teremtenek, azonban az eredmény évezredek óta ugyanaz; akiknek hatalmat adunk, azoknak hatalmukban áll minket sanyargatni a törvényekre hivatkozva. A törvényeket pedig csak látszatilag hozza a nép demokratikusnak nevezett úton; szavazásra bocsájtják azt, amit előzőleg már jóként tálaltak mindenki előtt – tehát a demokrácia csupán illúzió, s az általunk élünkre választottak kényük kedvükre tehetik azt, ami soha sem a nép, a gyengék érdekeit szolgálja.
Oldal ajánlása emailben
X
Legutóbbi hozzászólások